Szemfényvesztés

Sötét színű neszek az avarban, életre kelt levél szőnyeg a lábam alatt, a felhőkkel siklik tova a délután, különös fény az ég alján, minden olyan mintha valami mese könyv képe lenne, visszatért puha lépteivel, szivárvány szemével, egy villanásnyi ideig.
Ösvények keresztezik az Utat, bolyongva elveszünk szövevényes tekervényeiben, nincsenek már titkok a kövek alatt, nincsen villámló felismerés, csak a bennem szétáradó nyugodtság lüktet, kavarogva formája elmém világát.

Hova szalad az ezüst ívű folyó?
Hol ágaskodnak transzba zuhanva a vadlovak?

Selymes a hűvös most bőrömön, zuhanva hullt alá szakadék mélyére a förtelem, fáklyalángok a víztükörben, megakadni látszik az összevisszaság.
Fújtatva mászunk hegyek ormain, már nem tanyázik ott a megváltás, hasadékokban lármáznak a sebzett hátúak, bordal és korbács a szilánkok peremvidékein, halhatatlan pegazusok dombokon, itt voltál mikor a napfénye ragyogott, vajon merre jársz az éjszakában? Angyalok tollaival bélelt vánkosok, vándorboton rúnák, elsiklunk mind a lényeg felett, hiábavaló a kimondatlan szó.
Lassú áramlás most a zene, ujjaim végét beléjük mártom, apró örvények a felszínen, a mélység titka feltárulni látszik.

Vízió színű látomás,
Bűbáj hangú szemfényvesztés.