Hang és Fény

(holnaptól nincs gépközelség)

És valami csúszás van, én meg a hajó korlátnak támaszkodva bámulom a Duna vizét, majd lemegyek a gyomorba, színes fények a falakon, sört iszok miközben kezd a Maradandó Változások, ami olyasmi mondjuk mint a 30y vagy a Kaukázus, de a kispál kliséből a pszichedelikus hangzással és a bájos énekesnővel sikerül kibújniuk, és néha egészen magával ragad, de aztán vége lesz, és a Tanu Tuva veszi át a helyét, nagy elszállások, meg látványos vetítés a hátuk mögött, és pörög meg forog az egész, és sört kortyolgatok, meg cigikre gyújtok, ilyen utazásféle készülődik, de ez inkább még csak a bepakolás, meg a térkép nézegetés, úgy érzem.

A színes falnak dőlök, és látom őt, majd a Hidria Spacefolk áll a színpadon kékes derengésben, és az utazás kezdetét veszi, hiperteret hasítva száguld a hajó az űr sötétjének magányában, és beleveszünk az örvénylő űrködökbe, és időtlen ez az érzés, és mélyről jövő, és mellettem táncol, és hódolunk neki, és ő fürdik ebben és élvezi, a finnek arca kifejezéstelen, transz meg minden, én kiszáradt szájjal bámulom őket, valami megfoghatatlan lángol fel belül, valami átlényegülés féle, és kicsavarodik, és új erőre kap, és csukva a szemem, de látom a fényeket, őrülten lüktet és pulzál, majd arrébb sodródik, de ismerjük egymást száz életből, fényekké olvadnak össze az emberek, valami hártya fölszakad, és a réseken bújik át a megvilágosodás, és dimenziók között utazunk, és belegabalyodunk az ösvények szálaiba, majd véget ér, de ez már nem egyértelmű, mert semmi sem az.

Körte levet iszogatok egy széken, és élet költözik belém, a Korai Öröm már zenél, de én még cigizgetek, és pihenek, újból elkap a lendület, valami ősdzsungel mélyén érzem magam, minden eleven és lüktető, dervis kántálásból lép elő egy hastáncos lány, az első szőke huri akit valaha láttam, összefonódás meg révület, esetleg transz, meg ilyenek, aztán tovább csorgunk vele, néha egészen őrült iramban, de vége, és kialszanak picit a fények,

mintha mindenki ott hagyott volna magából valamit.