péntek, december 31, 2004

Nemtom

Találkoztam a Lánnyal, és asszem ez volt életem első randija ebben a városban, igazából nem tudom mi van, mert azt mondta, hogy találkozhatunk még, de így nem nagyon láttam jeleket, vagy valamit amiből következtetést tudnék levonni, és ha nem lenne ennyire édes, meg aranyos, meg (szerintem) hozzám való, akkor hagynám a francba az egészet, de kezdek belezúgni, amit nem feltétlenül szeretnék, főleg ha zárt ajtón dörömbölök.
Ittunk teát, meg beszélgettünk, és néha úgy tűnt, hogy megnyílik, de egyébként picit zárkózott, és amúgy gyönyörű ha nevet.

Nem tudom mi legyen.
*sóhajt*

Amúgy meg megyek valami buliba S.-ékhez, ami elég híres/hírhedt, remélem azért kevesen leszünk és csak csendes dolog lesz ez az egész, mert semmi kedvem nincsen valami nagy hepajhoz, és ha nem lennének itthon a szüleim, akkor simán itt maradnék,
vagy valami, de úgy is az lesz hogy szétesek, és szegény Lányt sms-ekkel fogom bombázni, amit nem szeretnék, szóval inkább eldugom a telefonom.

És tök aranyos karkötőket csinál magának.
Meg minden.

*sóhajt*

Sajog

Sajog a fejem (meg a szívem).
Bambulok ki a fejemből, hallgatom a Beatlestől a Tomorrow Never Knows-t, amit imádok most, tök ilyen elszállós izé.
Ha megyek is valahova alkoholt nem fogok inni max. egy sört, bár szerintem maradok itthon Delírium kisasszonnyal, mert tényleg nem hiányzik most a jókedv-móka-kacagás álarcát viselő emberek hada.
Ami az otthon maradásomat beárnyékolja, azaz hogy itthon lesznek a szüleim, úgyhogy nem garázdálkodhatok kedvemre.

Egyébként a Lány tegnap tök olyan volt kb. mint én, csak az volt a baj, hogy ő inkább reál mint humán, de egyébként nagyon durván passzolna, de nem hiszem már hogy lehetne valami, mert azt tegnap éreztem volna.

*sóhajt*

*sóhajt*

Elhatároztuk tegnap F.-el, hogy kb. leisszuk magunkat ebben a kisvárosi éjszakában, de ez csak neki sikerült, mert 11-től kb. hajnali fél3-ig beszélgettem egy lánnyal, aki elég régóta tetszett már.
Igazából nem tudok mit írni, és nem tudom, hogy lesz-e folytatása a dolognak, mert szemmel láthatóan szimpatikus voltam neki, és megadta a számát, de nem tudom, hogy mennyire tettem mély benyomást rá.
*sóhajt*
Egyébként elég sokat ittunk, de szerencsére nem látszott rajtam, de most picit fáj a fejem.
Ma van szilveszter, ami hihetetlenül nem motivál, és valsz. valami béna házibuliba kötök ki, de azt se bánnám, ha otthon lennék vagy valami.
Egyébként a lánnyal nagyon jól elbeszélgettünk, főleg így, hogy most találkoztunk szemtől szembe egymással először, és már vannak ilyen közös szavaink, amikről csak mi tudunk meg ilyesmi, meg sokat nevettünk meg minden.
*sóhajt*
Aztán amikor bezárt a hely akkor haza kísértem, de nem volt ez a „most akkor csókold meg” érzés, és ettől elbizonytalanodtam, mert általában szokott lenni, vagy ilyesmi, és ezért valószínű, hogy inkább csak mint ember jövök be a lánynak, mint pasi vagy valami.
De tök sok közös dologban egyezünk és örültem, hogy találkoztam egy ilyen emberrel is ebben a városban.
Hazafelé meg csak mosolyogtam magam előtt, mert szerintem rég volt ilyen klassz estém.
*sóhajt*

szerda, december 29, 2004

A tigris éjszakája

Voltam szüleimmel színházba (szereztek valahonnan jegyet asszem).
A Dzsungel Könyvét néztük meg.
Ott ült mellettem Delírium Kisasszony mosolyogva, gyermekien csillogó szemekkel.
Érdekes élmény volt így.
A táncos lányok szépek voltak.

"Fut a fény, és derengeni nem mer.
Fut a fény, és fekete az ég.
Fut a fény, de hova fut az ember?!
Hova ér, kit kiszemel a vég?
Fut a szél, az iszonyat a holddal kél.
Fut a szél, és még a telihold is fél."

Semmi komoly egyébként.
Most a Beatlestől a Revolvert hallgatom, mert valahonnan beugrott Luli, mikor erről az albumról megmutatta a Tomorrow Never Knows-t.
Az klassz volt.
:)

kedd, december 28, 2004

KATT

Ismerős fémes hang verődik vissza a fehértapétával borított falakról, valamilyen furcsa nosztalgia okán fogva, tűzkövet raktam a Zippo öngyújtómba, és hallom az ismerős hangot, ahogy az ujjammal felpöckölöm az öngyújtó fémsapkáját.
Láng lobban, s mint valami Múltszázadról itt maradt fáklyát tartom magam elé, hogy szétoszlassam magam körül a torok kaparó sötétséget, benzin illat kúszik az orromba, félmosoly villan, ahogy szippantok a Pall Mallből, és bámulom az ablakból az eső áztatta cserepeket.

Eltelt két hét kb. lett volna miről írnom, de nem volt itthon a gép, majd utána nem volt net, és naplót meg nem volt kedvem írni, gondolom nem véletlenül lett ez, hogy ne rögzítsem az elmúlt két hét gondolatait.

Egyébként, így visszagondolva csak annyi lett volna, hogy voltam Eleven Holdon, és Ákos koncerten (apukám szerzett két jegyet). Nincs értelme kifejteni a történteket, hiszen nem történt semmi rendkívüli, volt mondjuk egy hétig ilyen letargiaszerű valamim, de asszem túl vagyok rajta.

Ja, Ákosról annyit hogy a Sport Arénában volt, ami kurva jó hely lenne ha:
-lehetne dohányozni (ezen még mindig fenn vagyok akadva)
-a büfében vizezet sörön kívül mást is lehetett volna venni
-És az is klassz lett volna, ha nem áll kb. 5méterenkét biztonsági erő
Szóval a hellyel az a baj, hogy kurva komolyan veszi magát, és igazából nem tudom miért.

Mindegy.

Volt olyan hogy Karácsony, kaptam digitális fényképezőt, ami tökre jó.
Legutolsó emlékem a külvilágról az asszem szerda-csütörtök környékén lehetett, (amikor utoljára mozdultam ki a házból) egy hihetetlenül helyes lány szőke haja és piros pulcsija, bár asszem nagyon fiatal, de ez most nem lényeg, egy újságosnál helyettesíttette a szüleit (gondolom) és valahogy örülök is neki, hogy őt láttam utoljára. Cigit vettem tőle, és először meglpetten figyelt (őzikeszemek) és végül értelmet nyert számomra a "mézédes mosoly" kifelyezés is.
Az a fajta lánynak tűnik, akivel tavasz-nyár környékén heverészel egy réten és virágokat tűzöl a hajába, ő meg nevet, és ránézel és boldog vagy.
*szerelmes sóhaj*
Egyébként ez is ilyen tipikus faszság (noir-faszság) hogy minden szépen csillogó szemű kiscsajt túlmisztifikálok, és nem emberi, hanem valami földöntúli lényként gondolok rá, ami hülyeség mert valsz. ezek a lányok is ugyan olyanok mint a többiek, akikkel valaha is valamilyen szinten dolgom volt, de persze jó abban reménykedni, hogy nem is, és jó hinni abban, hogy vannak még igazán különleges lányok valahol a világban.

Nem lényeg.

Forgatom a Zippot a kezemben, és igazán jó érzés fog el, magam sem tudom miért. Szeretem ezt a tárgyat, és magam sem értem, hogy miért nem használom gyakrabban.
Leheletnyit megremeg a láng, a falakon életre kelnek az árnyékok, aztán egy mozdulat és egy ismerős fémes kattanás kíséretében vissza köszönt a sötétség.

KATT

szerda, december 15, 2004

Delírium Tangó

Város az unalom színeit öltötte magára, és lakosai is követik példáját, összegörnyedt háttal, lesütött szemmel merednek sáros cipőjük orrára, és lassú, monoton léptekkel haladnak dolgaik végzete felé.
Valahol, nem is messze tőlük, egy fiú tekint ki az ablakon, figyeli ezt a semmilyen létet, lesi ezeket a hazugságcérnákból össze vart rongybabákat az utakon.
Mosolya, ide nem valóságát talán még jobban kihangsúlyozza, megremeg a pillanat a szeme előtt.
A szobában füstölő illata lebeg.
Leheletnyi a félhomály.
Delírium hívja táncba. Összekapaszkodnak a falak között, kiszorítják egyetlen érintéssel az egyhangúság masszáját.
Nyári zene csendül fel, szinte már érzi a Nap melegét sápadt bőrén.
A boldogság illúzióját kergeti, és a percek misztikumában meg is leli egy jó darabig.

Odakint a rongybabák szomorúan ballagnak a göröngyös utakon, számlákon, munkán és az életen töprengve. A hazugságcérna meg-megszakad, szertefoszlanak lassan a bábuk.

Odabent félmosoly játszik a fiú arcán, gesztenyebarna haj alól villan a messzibe egy kíváncsi szempár.
Lágy érintés kezén, és orrában az újjászületés illata.
Különös táncba merül el, nem evilági partnerével, halvány színekben fürdik a szoba.
A most nagyszerűsége elrejti fátylával az üres múltat és a bizonytalan jövőt.

szombat, december 11, 2004

Ying Xiong

"Valamikor a távoli múltban, még az első császárok ideje előtt hét királyságra oszlott a birodalom. A hét úr közül Kin volt a legynagyobb: ő félt a legjobban a gyilkosoktól. Bárkinek, aki megöl egy orvgyilkost, hatalmas vagyont, és a legnagyobb dicsőséget ígéri, azt, hogy színről színre láthatja őt magát, a jövendő birodalom császárát.

Egy nap egy névtelen harcos (Jet Li) érkezik a palotába. Azt állítja, legyőzte a három legyőzhetetlen gyilkost: Törött Kardot, Hulló Hót, és Eget. Az uralkodó fogadja, és végighallgatja hihetelen harcai és ravaszsága történetét. De amikor az elbeszélés véget ér, váratlan fordulat következik: ő is elmond egy történetet. Szerinte minden egészen másképp volt, mint ahogy a névtelen harcos elbeszélte."

Első nézésre, egy Tigris és Sárkány klónnak tűnt, aztán kezdett egyre jobban átjönni a hangulat.
A gyönyörű képek, a csodálatos tájakon játszódó esemény és a zene olyan összhatást keltett, ami elkápráztatott.
Teljesen belemerültem, bár a Tigris és Sárkányt nem múlta felül, de maradandó nyomott hagyott bennem a Hős című alkotás.

péntek, december 10, 2004

Tekerős

Kis kertemben szép muzsika szól
Alá szállott, alá szállt a hold
Hát én immár hová mehetnék
Kifosztotta házamat a szél.

Kis kertemben szép muzsika szól
Alá szállott, lezuhant a hold
Falnak dõlve nézem a földet
Üres arcok ördöge földelt.

Ez a világ olyan világ,
Mint a mogyorófa virág
Sokat ígér keveset át,
Amit ád is keserût ád.

Addig élek amíg élek
Amíg bennem zeng a lélek
Zeng a lélek zeng a szó
Zeng a szerelem ajtó.

Kis kertemben szép muzsika szól
Alá szállott, alá szállt a hold
Elmentek mind messzire vitték
Hát én immár hová mehetnék?
/Magura/

Szomorú nap

Szar érzés, mikor ma tudja meg az ember, hogy feloszlott a kedvenc magyar zenekara. Annyira jók, és energikusak voltak, és annyira magával ragadóan zenéltek, hogy az már embertelen volt néha.
Akkor ismertem meg őket, amikor még „Napotvetettek”, és rongyossá hallgattam azt a demo kazettát amit az Est FM-től kaptam, és ez annyira szar érzés, hogy már többet nem látom őket.
Jó volt azért megismerni titeket Magura.
Sok élményt adtatok, és kurva jó koncertjeitek voltak.
Hiányozni fogtok!

Megállóban

Olyan ez mint mikor állsz a buszmegállóban, és nagyon hideg van.
A leheleted apró kis szellem pamacsként lebeg a szemed előtt, és behúzod a nyakad a kabátodba.
Kicsinek, és reménytelennek érzed magad.
Aztán látod a távolban a reflektorfényeket, és reménykedsz, hogy talán ez a jó busz, és már nyúlsz a farzsebedbe, a bérletért, hogy felszállhass.
Aztán odaér melléd, és te felszállsz, pedig látod, hogy ez a busz, nem oda visz, ahova szeretnéd, de te beszállsz, mert meleg és kényelmes.
Persze általában ráfázol, mikor tudatosul benned, hogy egy olyan helyre visz, ahol nem akarsz lenni.
Két dolgot tehetsz:
- Ott maradsz, ahova vitt ez meleg, kényelmes busz, és megszokod.
- Vagy elsétálsz egy megállóba és várod azt, ami elvisz egy olyan helyre, ahova igazából szeretnél menni.
Eddig ez volt.
Felszálltam az első kényelmes, meleg buszra, és rohadtul nem érdekelt hova visz.
De most már csak a jó buszra akarok szállni...

csütörtök, december 09, 2004

Rég

Napot hallgatok, árvult mécses ad leheletnyi fényt, tán csak azért, hogy jobban kiemelje a sötétség kontúrjait.
Az utóbbi hónapokban valahogy elfelejtődött Nap és az Eleven Hold, talán utoljára Viráglánnyal hallgattuk gyertyafény és borospalackok társaságában, miközben cigaretta füst ködén keresztül fürkésztük egymás tekintetét.

Rég volt.

Fohász

Fogadj magadba, Új Világ!
Ki sötét vagy és felfedezetlen!
Hiányát töltsd ki lelkemnek
S legyél szerelmem, képzeletemben!
Mert... mint becsapott élek én!
Ments át a bizalomba Hozzád!
Mosd szándékoddal
Nyugalmam szürke foltját!
Örömedet akarom,
Benned meghalni,
Hogy beléd születhessek újjá!
Lennék kék tengerré én is,
Lennék mély mederré,
S lennék elmosott... köves parttá!
/Nap/

szerda, december 08, 2004

Köszi

"Megsárgult konfettiket hord most a szél.
Ultramarinkék habokban ázik a nyugtalan éj.
Nyomunkban vágtat fiákeren a nyár.
Csillámpor hajadban, holdfény bárba
beülünk kettesben, iszunk szerelmesen és szédülés.
Veled a lágy tavasz forró, halálos érintés."

Köszönöm a lánynak az estét...

kedd, december 07, 2004

Kicsi a Világ

Hátamat a falnak döntve, várom a lányokat, a Deák téri aluljáróban.
Aztán jönnek széles mosoly kíséretében, és Dzsofival a Kicsi a Világ felé tartunk, Luca meg reménykedve a gödörbe veszett sálja felé.
Fekete Bársony nevű teát kérek, és ücsörgünk a nádfotelekben, jön Luca sál nélkül, aztán beleveszek fáradt humorérzékükbe.
Van ilyen kellemes melegségféle hangulat, meg gipszkarton nélküli plafon, hullámzó fal, meg gyerek rajzok.
Luca távozik, Dzsofi meg beszél velem „mint férfi a férfival”.
Befut Panni virágokkal, és ad nekem egyet, amitől zavarba jövök, de túlteszem magam rajta,

Téli álmot iszunk a nevetések között.

Aztán távozunk mi is, magunk mögött hagyva a méz cseppeket az asztalon.
Haza felé meg töprengek, hogy mennyire más ember lennék, ha ilyen közegben jártam volna közép suliba.
Elképzelek egy 23éves fiút, picit több önbizalommal, és kevesebb szorongással, közben az út mellett fényfát fotóz egy lány…

hétfő, december 06, 2004

Miklós

Öreg volt, mint a világ, a szakálla fakó fehérré kopott. Meg akart halni.

A sarkvidéki barlangok törpéi nem beszélték a nyelvét, saját csettegő-cserregő módjukon társalogtak, érthetetlen szertartásokat jártak, amikor éppen nem a gyáraikban dolgoztak.

Évente egyszer, hiába tiltakozott zokogva, a Végtelen Éjszakába kényszerítették. Útja során minden gyermek ágya mellett hagyott egyet a törpék láthatatlan ajándékaiból, miközben a csöppségek aludtak, az időbe dermedten.

Irigyelte Prométeuszt és Lokit, Sziszifuszt és Júdást. Az ő büntetése kegyetlenebb volt.

Hull a

pelyhes

fehér hó.

/Neil Gaiman: Miklós/

vasárnap, december 05, 2004

Hol volt, hol nem volt

A karácsonyi fényekkel díszített fák mellett zötyögtem a 49-essel, aztán Lucára találtam egy padon üldögélve, egy VadidegenSzerelmesLány társaságában. Megérkeztek a többiek, aztán pár borosüveg is csatlakozott hozzánk, pusztítottuk a tartalmat, meg a hideg érzetet.
Aztán visszamentünk Hibussal bort venni még, és lassan beszivárogtunk a Gödörbe.

Tömeg.

Frank a színpadon, aki nem nagyon érdekel, meg nem is hallok belőle semmit, veszek boroskólát, aztán támasztjuk a wc előtti falat Lucára várva.

10…9…8…7…6…5…

Hallom, és előre megyünk Hibussal. Aztán szem elől vesztem. És akkor ott van a Quimby, és akkor ugrálok, meg énekelek, de valahogy elmarad, azaz úgynevezett katarzis, pedig várom reménykedve végig.
Táncolok a helyes LökdösősLánnyal, akivel beszélgetek is, ami eléggé csoda ebben a hangzavarban, a koncert végéig együtt maradunk.
A zenekar ontja magából a már szinte klasszikus dalokat, a tömeg visszhangként erősíti fel a Kiss Tibi, meg a Líviusz szövegeit, de valahogy mégsem érzem a közönség és a zenészek egyesülését.
Talán a hely teszi, vagy bennem van a hiba, nem tudom.

Aztán vagy két óra múlva zúgó csend lesz, én a többieket keresem, belebotlok Nándiba meg a Barbiba(?), aztán tovább megyek, látom Polt meg a haverját, ott időzök kicsit, odajön három lány, sört meg boroskólát iszunk, dumálok az egyik lánnyal, aki elmegy wc-re és vigyorogva közli utána, hogy talált 1.5g füvet. Aztán ha már ilyen jóban vagyunk ad nekem belőle, és letör egy kis darabot, utána meg tekerni tanít cigit, de látja, hogy nem ez az erőségem úgyhogy oda adj az övét. Üldögélünk a földön, sodort cigit szívunk, és sört kortyolgatunk, aztán eltűnik mellőlem mindenki, egyedül maradok, egy teát rendelek, nézem a béna zenére táncoló tömeget, cigizek, és befordulok egy kicsit, de aztán az utolsó fél órában, úgy hajnali 3-4 fele jól érzem magam, és haza felé veszem az irányt.

Aztán szokásomhoz híven Ritába botlok az Etele téren, aki szintén Quimbyn volt és kb. ez az ötödik alkalom, hogy így találkozunk az első buszt várva, miközben egy helyen voltunk.

Picit talán többet vártam az estétől, de persze így is jó volt, csak talán az volt a baj, hogy én a tökéletest vártam de abban biztos vagyok, hogy sokkal jobb lett volna ez az egész a Pecsában.

szombat, december 04, 2004

Ippon lite

Amit gondoltál
Ahogy gondoltad
Úgy tűnik, hogy van
Úgy tűnik, hogy vagy
Ezentúl most már működik minden
Tudhattam volna, de soha nem hittem
Hogy tudni nem lehet, amiben hinni kár
Én ezt nem tudtam, sajnálom most már, kár
Könnyű reggel ez, vicces, ami fájt
Hagyd magad, Isten, földet érsz
Ippon lite

Amit álmodtál
Ahogy álmodtad
Úgy tűnik, hogy van
Úgy tűnik, hogy vagy
Ezentúl most már működik a minden
Tudhattam volna, de soha nem hittem
Hogy tudni nem lehet, amiben hinni kár
Iszapbirkózás, millió sáros pár
Könnyű reggel ez, vicces, ami fájt
Hagyd magad, Isten, földet érsz
Ippon lite

péntek, december 03, 2004

Rajta vagyok

Eltelt egy hét.

De akár egy élet is elmúlhatott volna ilyen szürkén, és nyomtalanul, mint ahogy ebben a nyolc napban történt.
Delírium távolságának hiánya megszűnt.
Elillant az ópium illatú lehelet utáni sóvárgásom.
Cigarettával kínáltam tegnap az éjjelt, és ő köddel köszönte meg.

Sűrű, és tejfehér.

Amitől még ez a szánalmas kisváros is a misztikumok játszóterévé válik.
A soundtrack életem filmjében Nick Cave dalaiból állnak össze, Amorf Ördögök és Quimby kíséretében.

A szereplők viszont kevesen vannak, és még lenne mit javítani a forgatókönyvön, mielőtt elhagyják a széküket a látgatók.

Dolgozom rajta…