Valamikor

Jóslatokért lesi a madarak röptét odakint.
Ma valahogy különösnek tűnnek a felhők.
Belebámul a közelgő viharba.
Nyugodtság legbelül.
Fellegeket küld a nyugati fertályra.
Ujjai tövében karmazsin színt idéz.
Szakállában rőt szálak.
(de csak néhány)
az óceánok messzi vannak.
Mégis meghallja a moraját.
Zátonyokhoz meg szirtekhez csapódnak.
Akár az a különös gyerekkor.
Vad indákon mászik fel Azrebarr türkizpalotáihoz.
És Neph Napbárkáin utazik.
Valamikor réges-régen.
Távolba hulló álmaiban.

Egykoron.
Valamikor.

Színeket Gondol

Olykor az időt hajtja maga elé,
Ebben a különös álom-állapotban
Ujjain a csillagok kövült porával,
Még érezni rajtuk a kráterek szagát.

Valami tündöklés sodródik el, és valahová távolodik azáltal.
Obszidián tornyok dicsőséges moraja ez.
Prehisztorikus emlékvillanások a mélységből.
Megízleli a tudaton túli katarzisok szirmait.

És nincsen arca mert álarcot visel.
Szavak helyett dallamot beszél.
És színeket gondol miközben a mélyűr rájáit hívja magához.
Megragad egy kavicsot és értelemmel ruházza fel.
Elhajítja a végtelenség üres régiói felé.