vasárnap, augusztus 22, 2010

Újragondolni

vasárnap, augusztus 01, 2010

Abrakadabra

„Abrakadabra” - súgta fülébe a hang.
És a valóság körülötte apályként húzódott vissza egy ismeretlen dimenzió tartományaiba, ahol már nem láthatta, nem érhette utol többé.

És azóta csak meghunyászkodva lappang a kristály tornyok között.
Térenkívülisége ezért megmagyarázható, borzongva kapaszkodik fel elhagyatott várótermek sötétjébe, ami leginkább az üres mindenségben létezik tovább.
Keresztül különös ákombákomok kuszaságán, és labirintussá fajuló metróalagutak tekervényein, néha lüktető moraj a falak mögül, és lágy kántálást hozó szellőket szívja magába étekül.

Különösségét teremti tovább, elveszve bolyong az ismeretlenségben ami azelőtt is jellemezte őt. Tanácsot ül kopott padoknál, és hallgatósága leginkább csak salak, és az elveszett tárgyak halma ami odaátról került át valahogyan, és szövevényes egyenletekkel meg számmisztikával próbál utat találni visszafelé, de csak krétajeleket lát fölrajzolva az aszfaltra, és hiábavalóan igyekszik megfejteni elfeledett szimbolikáját.

Párhuzamos dimenziók futnak egymásba véletlenszerűen.
Repedések futnak végig a valóság szövetén.
Néhányan tudja rá a választ, de csak összébb kucorognak sikátoruk vackában.