Azelőtt

Azelőtt a fák hajlását elvitte az a furcsa szél.
Az este különös felhőket hozott.
Tábortűz villant az éjszakában.
Szikrákat köpött az ég felé.

Valami azóta elmosódott. A határvonalak a horizont előtt.
Furcsa szétesés ez. Mint mikor a bánat a városba költözött,
Neonkígyó tekeredett karomra hogy vénámból szívja fel anyagát.
Bután simul hozzám a novemberben, kéjelegve vonaglik unalmasan.

Régi lemezeket hallgattunk, és valamit mondott a másik,
De csak a révület maradt meg, és annak a furcsaságnak a hiánya amely teleszőtte hálóval a sarkokat,
és kibámulok az ablakon, de nem hallom a tenger moraját,
Olyan elveszettnek éreztem magam, ahogyan bolyongva kerestem törzsemet,
miközben ma is láttalak, miközben már észrevettél.
Bolyongásom folytatódhat ebben az évadban,
Ködök gomolya feszül az üvegnek,
Pára és paráznaság szaga, a sarokban gyűrött képregények.

Csak a csend és az üresség henyél,
az ópiumtól száraz ajkak azt beszélik: van még vigasz a földön
Nektáromat beléd töltöm, hogy kelyhem ez éjjel is te legyél…

Szelíd

Morajod az igazság, és neked adom a levelek elszáradt vázát, hogy játssz vele a kerted végében szelíd almafáid alatt.

Szaggatott síkságon elterülve, nézni a felhőt ahogyan úszik az Óperencia felé, és nyár van és a kezed fogom, ami megmagyarázza jövendölésem, és ócska kristálygömböt forgatok kezemben, ami a lehetőségektől már meghasadt, fátyol és fekete macska, meg finomra őrölt lidércporok,
csillagok hullanak alá azon az éjszakán, és beleképzelek a sorok közé dolgokat, valami egyre csak gyorsul, miközben én lustán sodródom a felszínen, fodrozódik mögötted minden, apró örvények spirálja csillan, és kavicsok alszanak az iszapos mederben, hínár álmot hozva neked helyettem..

Nézz!