Láz

Számít az, hogy itt hagyom koromfoltos ruháimat,
és meztelenül lépek tovább?

Morajod

Morajod volt a kő, és a hatalmas hegy melyből az született.
Érezni rajta az eonok nyomát.

Valaha csak egyvalami volt, és visszahúzódott. Önmaga felé, néma lustaságban.
Odafent a felhők lassan úsznak. Köd gomolyog Városod felé.
Tükröt mutatsz a világnak. Cigaretta csikkek és szilánkok a járdák peremén.
Rozsdálló acélvázak őrülettől vonyítva tőrnek Bábel emléke után.
Varjak kárognak drótkötelek keszekuszaságán, és fehérlő dolgok tűnnek el valahol.
Annyira üresek voltak az utak mikor jöttem hazafelé, hogy inkább lehunytam a szemem. Nemsokára volt ott más is,

valami távoli, félénk, eleven…

A Dombok Mögé

Éreztem tegnap valami hűvöset, sétálva az időtlenül vonagló utcákon, amely tekergőzve haladt valami elfojtott katarzis felé, és hanyagul cigarettázva a lepusztult váróterem méhében, várva talán rád, tekergőző füst bújt elő a számon át, mintha a lélek…
Ami ködként gomolyog előttem akár leheleted emléke, kábulattól parázsló szemekkel mérem fel a pusztaság mételyét, és magokat szórok a szélbe, amely folyton nyugatról érkezik, és átkelt az égbevesző hegyek felett, ízekre szedve kobalt színű valóságom.

Élt a dombok mögött egy Remetemágus és megmutatta mi rejtőzik a kárpit mögött. Nem emlékszem rá, csak arra eszméltem hogy a csempén fekszem és az orromból dől a vér és reszketek, és különös szimbólumokat festek a falra ujjaimmal és véremmel és maradék eszemmel.

Shub Niggurath

mondta a Remetemágus azon a napon.
És soha sem volt merszem azóta elindulni a dombok mögé.
De néha azért az eszembe jut.

Olykor…