Dórával már a Kultiplexben iszogattunk mikor vissza jött ez a koncertre járok érzés, ettem nagyi pogiját, meg néztem az arcokat, az udvarban voltunk, és lehullott falevelek feküdtek lustán az asztalokon.
Két sörtől „elszálltam” picit, már amennyire ennyitől lehetséges ez, és ilyen kellemes tompa mosolygással figyeltem a nagyterem vörös fényeit.
Elkezdődött a Beshodrom, ami ilyen vidám volt nagyon, Dóra táncikált mellettem s csillogó szemmel mosolygott. Az énekes lány hangja, meg különös szövegei kiragadtak valahova messzibe, és a vége felé ugrabugráltam is.
Aztán utána visszamentünk az udvarra, újabb sör, meg ilyesmi, de hűvös volt már úgyhogy bementünk a terembe, ahol már a Napra hangolt, valami szétcsúszott arc spanglival kínált de valamiért nem fogadtam el, nem tudom miért, bár nem volt valami bizalomgerjesztő virág gyermek arc, lehet hogy azért.
Aztán neki kezdett a Napra, akik pszichedelikus népzenét játszottak, ami olyan volt kb. mintha Kodály most élne, és benyalt volna egy bélyeget. Teljesen magával ragadott az egész, és rájöttem, hogy a Both Miklósnak sokkal jobban áll ez a fajta zene, mint ami a Magura volt, bár azért az megmaradhatott volna, hogy visszaevezzen a VHK-s hangulatba, mint mikor még Napot vetettek.
Vörös fények mindenütt, szanaszéjjel tépett csángó ritmusok, vonagló csukott szemű ember tömeg, mint valami különös szentély titkos szertartása. Elől mosolygós hippi lányok, mellettem ugribugri Dóra, még az orromban kúszó cigi füstöt is elnyomja hajának, bőrének illata, ha olykor magamhoz vonom.
Aztán vége lett és a kertben tudatosult bennem, hogy a 2:40-es buszt nem érem el, úgyhogy a Dóráékhoz mentünk (én most először) és ettem macis sütit, meg vártuk hogy teljen az idő a vidám kis konyhában.
