Karácsony meg ilyenek

24: Ebédre mákos guba, aztán csak néztem ki a fejemből, aztán már sötét, lentről fények, meg fenyőillat, aztán szokásos ajándékok (kaptam: zöld nadrágot, zöld pólót, ami szarvasos, pulcsit, inget, könyvet, vhk cd-ket, füstölőt, teát, meg még más dolgokat is), meg kaja, utána révültem picit vhk-ra.

25: Rokonlátogatás, a kitaszítottság bizsergető lehelete a hátamon, önmagammal burkolózás, cigizés az udvaron, némasági fogadalom, feszültség.

26: Otthonhempergés, sütievés, bambulás, révülés, harry potter olvasás.

27: Pánik roham a Media Marktban, szakadó hóesés, lenyugodás a nyugatinál, Dórát látogatás, Harry Potter 4 nézés, haza buszozás, ajándékosztás (kaptam: házi készítésű desert sessions-ös cigi tartót, otthon fabrikált qotsa lemezborítót, gyümölcs teák tömkelegét, képregény könyvet) aztán ágyba bújás, mécses világ, füstölő illat, szeretkezés, meg minden.

28: Pislogás, ölelkezés, teázás és süti evés, qotsa koncert dvd bámulás, fetrengés, odabújás, buszhoz kísérés.

Gyerekpezsgő durranás

Pénteken találkoztam a Dórával és rossz volt az idő, esett az eső, és hideg volt, de legalább nem ázott be a régi szakadt cipőm, mert már új van.
Aztán Dóráéknál Harry Pottert néztünk, később meg Monty Pythont, és folyt a könnyem a nevetéstől, majd éjfél után felköszöntöttük a Mamáját, és ittunk gyerekpezsgőt és akkor utána az ágyba hallgattuk a hideg szelek énekét.

Szombaton fetrengés meg alvás, meg ilyesmi, majd egy szülinapi buliba csöppentem, kocsonya tortával, meg sütikkel, meg macikkal körülvéve, és utána hazamentem, és hó volt mindenütt, meg a buszon olvastam Harry Potter 3-at és otthon meg már beleszédültem a hangos VHK hallgatásba, dörömbölve szántotta szét velem a mindenséget.

Egyszer csak

Mi marad a fényből, ha csillámló lepke rajként elsuhan?

Morajlik alattam furcsa lápként a végtelen, aztán az Egész felzubog, hajnal hasad különös tájakon, minden a végéhez ér, minden a végéhez ér, szent körforgás, mágusok csúcsos süvege, ma már csak a bohócok hordják, csak a bohócok hordják, a rothadó nyugati kultúra torz tükörképe, elfeledett álmokban kúszik az élet dallama, a mindenség zenéje, távoli csillagok lázító fényében merítem ujjaim, megbicsaklik a szertelenség hámja a téridők fakóra kopott küszöbén, láthatatlanul fodrozódnak égi szekerek küllői melyek odaátról zötyögnek göröngyös tejutakon, napfény ragyog a hold mögött, ágak susognak a lombok között, elhatárolódom a környezettől, szakadékba löklek titeket gyárak, kémények, lódobogás szólít messzibe, nem jövök vissza ha elindultam, nem jövök vissza már, sörénybe kapaszkodva majd kacagva nevetek, az élő világegyetem furcsaságainak tündöklésében, aztán a mindenség kapuján dörömbölök, hogy átlépjek rég-létem küszöbén, fehér ruhában állok, holló szárnyú szél, tündérhajakba kap bele a végtelen, küszködve csillámlik a megváltás, lassan közeleg, újkorok hajnala, ákombákomok a falon, mind, mind csupa rovás írás, naptemplomok tornyaiban szunyókálok, odvas világodat kizárva.
Összezavarodva állok a határtalanság peremét fürkészve, ezernyi titok és tudás: felfoghatatlan gyermekdalokban, nincstelenül és kitaszítva, kábeldrótokkal összetoldozott bábok kiüresedett tekintete között, sejtelmes kéznyomok a tegnapon, mire vár még a holnap?

Mire vársz még?!

Olvadt színek az Univerzum közepén, csillogva kavarog, tombolva folyik karjaimra majd, eljön az idő, eljön az időm,

Eljön az időnk.

Lányok szalagot húzva, mezők susogó zölddel hátukon, tánc és kacaj, tánc és kacaj, őrült pörgés, őrült forgás, hajbókolva a Napnak, majd meglátod te is!
Tépd ki vénádból a korcsosult jelen infúzió csöveit!

Nem kell a méreg!
Nem kell a méreg!

Alabástrom, smaragd, türkiz

Sosem látott színű pillantások az elfeledett pikkelyű pillanatok pőre bőre alatt, a holdsarló hegyes vége kacskaringózva hullik alá óceánok tarajos hullámzásának felszíne alá.

Majd.
Egyszer csak…

Gyorsan múló idő

Tegnap vártam a Dórát késő este a Lehel téren, de késett, úgyhogy inkább felmentem hozzájuk, és amíg meg nem érkezett, készített az Anyukája nekem sárgadinnyés teát, aztán jött már a Dóra is, aki valami buliban volt, és lihegett kimerülten, mert futott (hozzám).
Aztán ágyba bújtunk meg ilyesmi.

Ma meg igazából nem csináltunk semmit, néha néztünk valamit a tv-ben , vagy kimentem az erkélyre cigizni, vagy ettünk valamit, de így egyszer csak este lett, és megint rá kellett jönnöm hogy a Dórával nagyon gyorsan és nagyon kellemesen telik az idő.
Aztán elvittem az első két Harry Potter könyvet és olvastam a buszon, és a Harry Potter könyv is olyan, mint a Dóra, mert nagyon gyorsan elrepült az a fél órás utazási idő.

(bár azt hiszem a Dórát választanám egy Harry Potter könyv helyett).

Időkön át

"folyik úszik kering a világ a korlátlan szabadság reggelén fénylámpások tutajozó életek fénylábaikat kiengedik fényük összeér a kozmikus álomrohanatban együtt érzékeljük a kozmikus sodrást sodródást a végtelen megvalósulásának kérlelhetetlen törvényeit ahogy az õsvilág bugyborékol át az idõk színes forgatagán s megjelenik örök jelvényeivel benned és bennem szõnyegekben eleven szõttesben ahol erkélyek vagyunk az örökkévalóság kertjei vonulunk egy öntudatlan erõ tajtékjaiként vonulunk vonulunk át a tereken vándorlunk át az idõkön vakondokokként lemmingekként rénszarvasokként hajt bennünket a reggel ellenállhatatlan követelése és sorsunk tüdõket szemeket boltíveket váj a kozmikus folyam örvény-sodraiba

lelkem kúszik a fák tövén
barlangokat vet a reggeli köd
titok kigyullad magával ránt
ajtó zuhan életemre

elöttem mozog a mindenség
meg kell tudnom ki vagyok én
álomból jövõ megtestesülés
embercsupaszság sorsok s meredély

õsvilág sodor idõkön át
nedves állatok örök vonulás
forog forog áthajol rám
kieresztem fényem s minden körbezár

kezemben forog a csillagos ég
még ma meg kell tudnom ki vagyok én
forog zuhan a fény-kútfedél
végesbe ugró végtelenség

kozmikus erõ hajt idõkön át"

Hideg Szürkeség

Kellemes napsütés volt kora délután, de aztán elvitte magával a hideg és a szürkeség. Picit nyomott hangulatban vagyok, úgyhogy orvosolom valami forró teával, és kellemes zenével.

Utálom az ilyen hó nélküli hideg és mocskos telet.

Csináltam linkeket, ami a gyertya alatt van, bár még vannak hiányosságok benne, úgy érzem, de kiemelném a Földanya Meztelen Leányait a tömeg közül ;)

Hívlak Égi Táj!

Ellenállhatatlanul sodródunk a semmin át, hirtelen jött színes kultuszok homályában burkolózunk, lelkünket hátra hagyva szenvedni a sivárság hamvai között, különös napkitörések dübörgő dallama ad jelet a feltámadás mozgalmának belső hívására, emberfeletti létünk töredékei sodródnak időtlen óceánok felszínén, fagyott fényű csillagok árnyékából rúgkapál a szűnni akarás.

Miféle sors vár rád?!
Miféle hatalom igázza le az emberi szellemet?!

Magatehetetlenül lebegek, csak sodródom a fekete falak között, énekhang a távolban. Agancsok fényes csonthegye villan:
Szilánkok! Fúródjatok a hazug szemekbe, hogy vértől s könnytől tisztuljanak a megvilágosodás éteri órájának szemet kápráztató pillanatában!

Vergődve vívja haláltusáját a kozmosz népe!

Mi végre fel?!
Mi végre fel?!

Szűnni akaró világosság, lobbanj egy hatalmasat!
Gigászi Ősrobbanás feszül tüdőmben, csak a pillanat hiányzik, hogy kiadhassam féktelen dühömet, csak egyetlen szikra kéne már, csak egy piciny lobbanás.

„mi történik halló ments meg
tudom én hogy te is tudnád
ne félj tőle hogy elveszted
tudni fogod mit csinálj
hívni fog azt hiszem
hívni fog az én csúzdám
hívni fog azt hiszem
hívni fog az égi táj”

"hívlak hívlak hívlak hívlak
hívlak hívlak hívlak hívlak

hallod erõm keres téged
világ végén szólít téged

világ végén izzó fények
között szólít keres téged"

Szürkés, alvós

Tegnap találkoztam a Deákon Dórával, és elmentünk ingyen enni, ahol ettem csípős hamburgert, és kaptam Dórától Tie vadászt (mert adtak a gyerekmenüjéhez) ami ilyen felhúzhatós, és gurul meg minden.
Aztán elmentünk hozzájuk, miközben szakadt nagyon az eső, ami picit lelombozott, de mivel még mindig benne voltam a Vágtázós hangulatban annyira nem volt vészes, és akkor volt mikulásos dolgok meg ilyenek, aztán csak feküdtünk, ami jó volt.
Ma kb. ugyanez volt, de közben megnéztük az X-Men 2. részét, ami különösen nem fogott meg, vagyis ilyen súlytalan volt számomra a film, de mondjuk tökéletes az ilyen álmos szürke délutánhoz, amikor csak fekszel a barátnőd ölében, és nem foglalkozol semmi mással, aztán meg haza jöttem, és álmos vagyok.

Raktam képet a Vágtázó Csodaszarvas írásomhoz, ami a Pecsa oldalán található.

Miklós

Öreg volt, mint a világ, a szakálla fakó fehérré kopott. Meg akart halni.

A sarkvidéki barlangok törpéi nem beszélték a nyelvét, saját csettegő-cserregő módjukon társalogtak, érthetetlen szertartásokat jártak, amikor éppen nem a gyáraikban dolgoztak.

Évente egyszer, hiába tiltakozott zokogva, a Végtelen Éjszakába kényszerítették. Útja során minden gyermek ágya mellett hagyott egyet a törpék láthatatlan ajándékaiból, miközben a csöppségek aludtak, az időbe dermedten.

Irigyelte Prométeuszt és Lokit, Sziszifuszt és Júdást. Az ő büntetése kegyetlenebb volt.

Hull a

pelyhes

fehér hó.

/Neil Gaiman: Miklós/

Vágtázó Csodaszarvas

Szemerkélő esőben kihalt úton mentem a Pecsa felé tegnap, aztán a bejárat előtt volt egy kisebb tömeg meg a Pol és a Dávid. Bort ittunk és arra az elhatározásra jutottunk, hogy ez a koncert vagy nagyon rossz lesz vagy nagyon jó.
Valahogy érezni lehetett a levegőben a két végletet.
Bementünk, és sört ittunk (köszi Pol), meg csatlakozott hozzánk egy fiú meg egy lány, és valami eszelős kiáltással a terembe hívott minket a Grandpierre Attila, miközben én csillogó szemmel slukkoltam „furcsa illatú cigarettámból”.
Fehér ruhában állt, kiáltozva miközben előre sodródtunk, mögötte a kivetítőn pszichedelikus képek tekergőztek és, elkezdődött a Vágtázó Csodaszarvas koncert.
Egybe olvadtam a mámorosan vonagló tömeggel, valami transzba esve végig, feltárultak a régi idők, újra éledt a Vágtázó Halottkémek szelleme…

…boldog mosollyal az arcomon mozgok a zenére, lehunyt szemmel érzem a mindenség dallamait, fények folynak testemen, dob és furulya szó, elszállt és tekergőző dallamok, sisteregve hántják szét a teret, Grandpierre Attila mint Táltosból lett szellem lény ugrál, rohan kurjongatva s üvöltve a színpadon, kezében sámán dob, feléleszti még a halottat is, Éljetek halottak! Egyetlen törzsként üvölt, morog, fütyül a tömeg, raszta tincsek a félhomályba, tiszta forrás cseppjei az arcunkon, ősidők mámoros dallama, régidők szikrázó hívó szava, VHK dalok következnek, mindenki eszét vesztetten ugrál és örül, sosem lesz vége már, sosem lesz vége már. Testekhez préselődöm, illatosak és feszesek, erő áramlik mindenütt, csilingelés, csillagok kacaja, a dobok mint szarvasok nehéz patája dobog a fejben, eszét vesztve tombol a mindenségben utazó tömeg, évezredeken utazunk át áhítatos katarzisban. Mint egy űrhajó belsejében, utazunk térben és időben, kozmoszon és galaxisokon át, morajlik az ürességtől dagadozó űr, elnyel ha nem vigyázol, hasítva haladunk előre, nincs megállás, nincs megállás.

Aztán csend lett, és én mámorosan hagytam el a helyszínt, éppen hogy elérve az utolsó buszt, és hazamentem különös és másfajta utakon, szakadó esőben, boldogan.

Halló Mindenség!

Valami életem legjobb koncertje dolgot érzek, még nem száradtak meg az eső cseppek a hajamon, a fényekbe mártott tollaim színesek még s nem feketék. Az Átlényegülés estéje volt, magával ragadott a kozmikus révületbe, csodálatos élmény volt, régen várt valami, mint egy plátói szerelem beteljesülése.

Hideg hamvaiból született újjá lángoló tollakkal ékeskedve a VHK szellemében rikoltozó Főnix madár.

Ez olyan visszatérés volt, mely történelmi jelentőségű azt hiszem, amire legszebb álmainkban sem gondoltunk volna.

Tökéletes évezredeket átívelő utazáson vehettünk részt, és azt hiszem ennél többet nem is kívánhatunk.