Semmi mást

Betegségféle nehezedik a vállamra, és húzza az arcom.
A tegnap jó volt, megnéztem Delíriummal az Apokalipszis Mostot. Érdekes utazás volt. Aztán F.-el felmentünk a Kilátóhoz és néztük a fényeket, meg papír repülőt dobtunk el a sötétben mint egy éve.
Várom, hogy jelentkezzen a NemPublikusLány, de se híre, se hamva.
Jó lenne azért. Ha lenne valami.
Fáradt, kába, és álmos vagyok, és semmihez sincs kedvem. Neki kezdtem a napokban vagy öt könyvnek, de egyik se fog meg úgy igazából.
Nem akarok semmit a mától, csak egy kis jelt.

Semmi mást.

Csak javulhat

Szívom a cigiket, fény ömlik be az ablakon, mintha a bennem terpeszkedő sötétséget próbálná kiönteni valaki, mint valami ürgét. A Kontroll zenéjét hallgatom, olvasgatom az Egyetleneimet, de nem hinném, hogy megint elolvasnám, nincs kedvem a szépirodalomhoz, de ha a Vonzás szabályait kezdeném el az, nagyon lehúzna.
Van ebben a napban valami sorsszerű, de igazából nem tudom miért.
„Az ember mindig eljut egy olyan pontra, ahonnan csak javulhat a helyzet. Vigyázok rád fiam!” – mondja a Béla, aki szerintem az Isten volt a filmben.
Aztán véget ér a lemez. Kintről valami fűrész szól. Nézem ezt a semmilyen kék eget, de nem hiszem hogy valódi ez az egész, érezném ha igazi lenne.

Nosztalgia

Quimby-t hallgatok.
Talán azért, hogy „alsóváros alján felboruljon a fény”. Tegnap volt Szegeden koncert.
Kellemes lebegésben telt a nap. A múlt este ajándéka.
Egyhangúan vánszorognak az órák, azokon a fura ízeltlábaikon, mint sötét páncélú bogarak. A napütés jó tesz, úgy mondják. A szomorúság bennem van, mondod.
Nem vitatkozom.

Mint az örvény, a zöld színű tóban, ami magához vonzza a papírhajót, elnyeli, és percek múltán már semmi nyoma sem marad.

Valami nosztalgia tört rám ezen a napon. Talán a Quimby hozta elő, vagy valami teljesen más, nem tudom. Csak eszembe jutott pár dolog, és mosolyogva néztem őket. Szívtam a cigit a kertben, és jól esett most ez a környezet, a napsütés, meg hát tudod.

Eszembe jutott pl. Sziham. Vigyorogtam azon a napon, amikor először láttam élőben a Quimby-t és először, kérdeztem meg egy lányt, hogy megcsókolhatom-e.
Nemet mondott.
Amit teljesen megértek. De mégis boldog voltam akkor is, amikor történt. Mintha a szüzeségem vették volna el.
Aztán berúgtam, és haza buszoztam részegen, a koncert után, hogy másnaposan elmenjek kispálra a feneketlen tóhoz.
Azt hiszem ott is részeg voltam. De jól esett. Akkor hallottam először a zár az égboltot. Az volt azt hiszem a második kispál koncertem.
Régen voltak ezek. Mintha nem is velem történtek volna. Egy másik világ volt akkoriban, minden titokzatos, és ismeretlen, vágyakozással teli.

Ennyit erről

Írtam hosszú beszámolót, de tök jellegtelen lett az egész.
Szóval a tegnapi Kispál antológia3 koncert nagyon-nagyon jó volt, régen „táncoltam” (ugráltam) ennyit.
Hibussal voltam meg a Himmellel is összefutottunk.
Eléggé sokan voltak, de nem különösen zavart, előtte boroztunk a játszótéren.
Jó volt hallani élőben a kedvenc lemezemet (Bálnák ki a partra).
Azt hiszem ennyit erről.

Hazatérés

Most értem haza, majd írok később.
Együtt utaztam a Magura gitárosával, szürke volt a város, aztán meg ködös. Néztem a dolgukra siető embereket.
Az iskolába igyekvő lányokat, az akta táskás öltönyösöket, a szatyros öregeket. Aztán a sárga busszal szakítottuk át a ködöt.
Zsong a fejem.
A Hibus mamája készített zsömlét reggel.
Azt hiszem élet mentő cselekedet volt.

Jó volt a koncert.

Régen volt

Kiss Erzsi zenét hallgatok, lényegében nincsen semmi különös.
Este Kispál koncert amit illene jobban várni, de valahogy nem, remélem valami bortól majd beindulok, egyébként egész nap az Ült meg a Bálnákat hallgattam, és ez jó volt mert régen tettem.
A bálnák a kedvenc kispál albumom, ez volt az első kazetta, amit vettem.
Lehettem vagy 16éves. Nyolc éve kb.
Az első kispál album, amit hallottam az a Happy Borzday volt.
Átjött F. és berakta a cd-t és háromszor végig hallgattuk kb.

Jó volt.
Régen volt.

Jegy vásárlás

Utaztam a sárga buszon két éneklő cigánygyerek meg egy helyes kutyás lány között, aztán a kavargó embertömegben felverekedtem magam a villamosra, ahol valami arab csávó mesélt nekem egy csajról, akit most fog vagy most dugott meg és mindezt az arab német és angol keverék nyelvével tette. Közben rázogatta a kezemet és a csaj mell méreteit mutogatta. Nagyon beteg volt.
Aztán Vártam a Hibusra, aki jött egy kis idő múlva, és vettünk holnapi Kispál jegyet az A38-on, utána meg ültünk a padon picit és néztük az embereket, meg egy képzeletbeli tantrás szex tanfolyamról dumáltunk, aztán meg húztunk haza.
Mit sem sejtve ülök a kabátomba, mikor felszáll a Fekete Pillangó, aki még mindig gyönyörű, de nem depiztem miatta be, mint a múltkor.
Aztán haza értem.

Szar ügy

Nem igazán tudom hova tenni a dolgokat.
Ezeket.
Amik körülöttem vannak, látszólag csupa móka és kacagás, piával, drogokkal, meg villódzó fényekkel teli, de én mondom neked, hogy ez kurvára nem így van. Nem terveztem ezt az egészet, és ha belegondolok nem is akartam, hogy így legyen, de ha már így alakult, szíves örömest hajtom minden éjjel Delírium kisasszony ölébe a fejem, és hagyom had, cirógassa a szemembe lógó hajtincseimet. Tudod, rengetegszer érzem, azt hogy ezt az egész világot csak álmodom, és a vekker csipogására elfelejtem ezt az egészet, és fáradtan indulok el a dolgomra, miközben odakint szakad egyfolytában az eső és minden fekete fehér, mint egy kibaszott film noirban. Nem érzem a talajt a lábam alatt már évek óta, de nem is feltétlenül vágyom rá, azt hiszem az évek elteltével megtaláltam a boldogságot ezekben a fura pillanatokban, amikor is minden mindegy. Nem aggódom a holnap miatt, mert ebben az állapotomban ez lenne a legnagyobb őrültség, amit tehetnék, de azt hiszem titkon, még magamnak sem vallva be vágyom mind arra, amit annyira gyűlölök.
Ezt az egész fogaskerekes dolgot, meg a biztos életet.
Mint a Pusztai Farkas, csak Hermina nélkül.
Elég szar ügy.

Mondandó nélkül

Nem nagyon akar beindulni a nap.
Tegnap megnéztem a Kontrollt, mint ahogy az előző post is mutatja, annyira nem ütött, mint legelőször, de így is jó volt.
Esténként jó nézni, az ablakból, ahogy a köd leereszkedik a házak közé, bámulatos. Igazából semmi mondandóm sincsen, úgyhogy elmegyek enni valamit.
Pamparam.

Kontroll

"Amikor már évek óta úgy kelsz föl, hogy minden áldott nap, minden csatát meg kell nyerni. Mindig be kell bizonyítani, hogy te vagy a legjobb. Nagyon elkezdtem félni, hogy mi van ha nem én vagyok a legjobb. Nem akartam félni."

"Ki ne érezte volna már úgy egy adott pillanatban, hogy ki kell lépnie megszokott környezetéből? El kell bújnia a világ elől. Menekülni a múlt elől és a jelenből egyaránt. Eltűnni a föld felszínéről.

Bulcsú elhagyja a régi ígéretes pályáját, és egy másik, világos szabályok szerint működő közegben keres menedéket. Megszakította minden kapcsolatát a felszínen folyó élettel és a jegyellenőrök sajátos, a társadalom örökös megvetésében élő családjába menekült. Rajta keresztül beleláthatunk az ellenőrök hétköznapjaiba, az utazók és a jegyellenőrök hol drámai, hol pedig komikus viszonyába."

Rohanj!

"A száguldó egekbe fagyva.
Rohanj te is velem,
Csak úgy, mint mindenki más,
És épp úgy, mint senki sem!"
/Nulladik Változat/

Kifogytak

A kinti környezet, mint szürke köntösbe bújt öregapó csücsül odakint.
Hiperkarmát hallgatok, ami nem jó, mert kedvet kapok koncertre menni, és nincs pénzem, pedig a jövő héten vagy 3-4koncert van, amire szívesen elmennék, de örülök, ha egyre eljutok.
Sanyarú.
Tegnap este lebegés volt picit, meg Korai Öröm és Yonderboi.
Kellemes volt, csak úgy feküdni zsongva a vaksötét szobában.

Nincs mit mondani már.
Kifogytak az ujjaim alatt a betűk.

Realizál

Bámulok ki a fejemből, próbálom realizálni a körülöttem terpeszkedő világot, de nem nagyon sikerül, talán mert nem is akarom. Sötét borult most mindenre, mint valami nehéz pokróc, eltűnök alatta, és csak a körvonalakat látni.
A kába tétlenség jegyében telt a napom, próbáltam felépíteni magamat, a tegnapi széthullásból.
Minden csendes volt, és nyugodt.
A zenék amiket beraktam, a dolgok amiket csináltam.
Súlytalan a napom.
Este talán nézek valami filmet, az Apokalipszis most már régóta ott van a polcon, bár azt hiszem az elégé megviselne.
Talán a Kontrollt vagy valamit, esetleg szívok egy kis füvet és hallgatok valami zenét.

Most a Doors-tól a The End megy.
Eléggé magával ragadó.
Beszív, vagy nem is tudom.

Néha csak ülök a padon, delíriumosan, és nézem, ahogy szállnak el felettem a felhők. Csodaszép.

Unatkozom.

Lángokat rajzolnék az égre az ujjaimmal, tekergőző testű embereket néznék, akik vonaglanak a zenére.
Valahol messze.
Lovagolnék a hétmérföldes kígyón, fáklyát tartva a kezemben.
Lovagolnék vele a messzeségbe.

Vannak napok, mikor elragad ez az egész pszchiedelikus őrület.
Csak állok vérben forgó szemekkel, és érzem, ahogy tekereg, kavarog bennem ez a valami, akit még nem ismerek.
Nem tudom, hogy jó lenne ha megismerném.
Talán.

Egy sivatagban állnék legszívesebben talán lsd-vel a nyelvem alatt.
Egyszer megcsinálom.
Elmegyek oda, és visszajövök.
Az Észlelés kapuin túlról

Varázsküszöb

Szemerkélő esőben találkoztam F.-el a „kettő között” és a sárga busszal a Nagyváros felé vettük az irányt. Nem voltam még a Süss fel Napban, de nagyon tetszett így elsőre, olyan volt, mint valami labirintus, csak mondjuk az ilyen koncertekhez kicsi, és szűkös. De a hely nagyon tetszett és az arcok is akik ott voltak.
Egy kólával a kezünkben támasztottuk a falat, és hallgattuk a zenét, meg volt pár kongás srác, és azok is beszálltak zenélni, hangulatos volt.
Aztán eltelt sok idő, és nagyon nagy tömeg lett, aztán elkezdődött a Korai Öröm, én meg Delírium kisasszonyt öleltem magamhoz. Egybe olvadt az egész környezet, valami masszává, ami egy magból sarjadt, és én csak álltam benne, és magamba szívtam ezt az egész érzést.
Körülöttünk sorra gyulladtak meg a spanglik, és egy erőteljes ganjafüst képződött, mint valami felhő.
Lehunyt szemmel élveztem a zenét, és a testek tombolását, magába nyelt és nem eresztett a koncert végéig.
Mint valami törzsi szertartás vagy nem is tudom, és a Vécsey Tibor meg mint valami sámán rikoltott a mikrofonba.

Vége lett a koncertnek, és elkezdődött Korai’s Banditos, Delírium újabb csókot adott, és ebben a földöntúli, elszállt állapotba néztük az embereket. Volt egy lány, aki hihetetlen aranyosan táncolt, mint valami kis tündér, teljesen átadta magát a zenének. Aztán leültem valami lépcsőre, és néztem a sárkányt az ajtón, meg a haza felé tartó embereket, jött a tizenöt éves lány, aki állítólag fel akart szedni, de szerintem nem. Aztán csak bambultunk magunk elé, és leült mellém egy nagyon részeg srác, és kb. fél órán át próbált valamit kifejteni, de nem sikerült és inkább elment. Jött egy model kinézetű lány, aki rám nézett és köszönt, és fura volt mert felismerés csillogott a szemében, de nekem fogalmam sem volt hogy ki lehet az.

Felmarkoltuk a kabátokat és kiléptünk a kellemesen szitáló esőben, jól esett a hűvös, és friss levegő. Etele térre értünk, ahol be is aludtunk, majd haza mentünk a sárga busszal.
A koncert jó volt, csak sokan voltak nagyon.
Viszont nem írtam a raszta lányról, és a narancssárga felsős lányról. Pedig meghatározóak voltak az este, de most nincs kedvem őket beilleszteni.

Szétesős

A tegnapról majd akkor írok, ha összeszedtem magam.
Voltam F.-el Korain és jó volt. Picit most darabokban heverek, és kell egy kis idő, amíg megtalálom az elhullajtott darabjaimat.
Állítólag fel akart szedni egy kb. tizenöt éves lány, de nem nagyon reagáltam rá.
Szerencsére, vagy nem tudom.

Akár jó, akár rossz

Szürke falak vesznek ma körül.
Egészen estig, mikor Dionüszosz zsoltárát zengve töröm át őket egy vad, diadal ittas üvöltés kíséretében. Talán visszavonhatatlanul.
Csendesen figyelem a körülöttem lévő, halálos mélyálomba forduló világot, és lassan megértem, hogy a kezdet és a vég ugyan ott van.
Egy végtelen körforgás, akár a saját farkába harapó kígyó.

Ránehezedek saját létem falaira, hogy kitágítsam, vagy akár kidöntsem őket.
Meg remeg az egész.
Repedezni látszik a burkolat, és kövek után sikoltanak a falak.

Azt hiszem elkerülhetetlen a tudat szét hullása ezen az estén, de úgy hiszem ez egyáltalán nem nagy ár a szabadság szárnyaló óráiért. Valamit valamiért, és én boldogan fizetem ki ennek az ördögnek a jussát, hiszen megérdemli.

A tehetetlenségbe fagyva tengődtem már hónapokig, és azt hiszem ideje egy szempillantást vetni a köröttem egyfolytában mozgó környezetemre.

Valami kavarog bennem, amit a szabadjára akarok engedni, hogy kitombolhassa magát, és elégedetten jöjjön vissza aludni egy jó darabig.

A várakozásokkal teli feszültség teljes mértékben felpörget, és már alig várom, hogy magamévá tegyem azt az érzést, amit a legjobban élvezek pillanatnyilag, és amit elérhetek ebben az élet periódusomban. Mint mikor a ketrecbe zárt fenevad érzi szabadulásának utolsó óráit, és vérben forgó szemekkel várja azt a felemelő pillanatot, mikor kinyílnak az észlelés kapui, és vonyítva rohanhat keresztül rajta.

A bolyongás évében vagyok, és minden egyes percét ki akarom élvezni ennek az útkeresésnek.

Akár jó akár rossz úton haladok.

Fekete Lepke, Zöld Macska

Nem számítottam semmire mikor felszálltam a sárga buszra, hogy a Nagyvárosba vigyen.
A tegnapi Delíriumos estém picit rányomta a bélyegét a napra, és ábrándos szemekkel tekintettem az ablakon túli tájra.
Mint ha egy másik világot szemléltem volna, és nem azt, amiben élek.
Aztán csak megjelent. A semmiből talán.
Mintha Varjú meséim egyik testet öltött szereplője lenne. Hosszú, szárnyszerű kabátban, fekete csipkés ingujjban. A szemei, mint sötét kutak, mely elnyelte tekintetem, és én szétárt karokkal zuhantam volna bele ebbe a mélysötét űrbe.
Elém ült. Éreztem holló fekete hajának illatát. Feketére festett körmeivel a tökéletesen egyenes hajszálakba túrt, én meg csak tágra nyílt szemekkel szívtam be minden egyes pillanatát ennek a fél órának. Figyeltem ezt a földöntúli Fekete Lepkét, és tudtam, hogy egy bizonyos részem megtalálta akit talán egész életében keresett.
Itt a baj.
Hogy csak egy részem. Mert már valószínűleg világ életemben a gyengéim lesznek ezek a sötét szépségek, és tisztában vagyok, hogy ez valószínűleg Kata miatt van, mert nem lehet eltörölni azt a másfél évet, amit az utána való vágyakozással töltöttem, és valamilyen szinten nekem ő volt az ideális nő, és minden egyes ilyen lány őt jutatja eszembe.

Aztán leszálltunk a buszról, és még egy utolsó pillantást vetettem Fekete Lepkére, és hagytam, had veszítsem szem elől, ezen a szürke októberi napon.
Erősen rányomta a továbbiakra a bélyegét ez a találkozás, picit jobban elmerültem magamban, mint szerettem volna, de valamelyest enyhítette ezt Luca, Dzsofi és Hibus társasága, a kínai kaja az utcán, a Zöld Macska légköre, a tizenéves kocadohányos alterlánykák, a finom tea, és a rengeteg nevetés, meg ökörködés.

Aztán a véletlen, vagy a sors szeszélyéből kifolyólag, haza felé egy másik sötét szépséggel utaztam, aki ugyanott szállt le, mint én bár ő már nem hagyott ilyen mély nyomot bennem.

Szemerkélő

Szemerkélő esőcseppek az ablakon.
Álmos ébredés, a fejemre húzom a takarót.
Órákkal ezelőtt.
Delírium érintése még az arcomon, valami testetlen báj lebegi körül a szobát. Hangtalanul motoszkálok a házba, teát iszok, cigire gyújtok. Aztán csak nézem a borongós színekbe öltözött kertet az ablakból.
Ebédet melegítek, egy kedvűen fogyasztom el.
Újabb cigi, majd elnyúlok a heverőn. A múm zenéje tökéletesen passzol az időhöz, csukott szemmel hallgatom. Egy mosolyt engedek a plafon felé, de ő egykedvűen létezik tovább, nem érinti meg váratlan érzelmi reakcióm.

Azt hiszem, meglehet érteni.

Sosemvolt

Az esőcseppek ragyognak a háztetők cserepein. Sosemvolt szerelmem karjaiban nyugszom, minden egyes szív dobbanása meghosszabbítja életem.
Egy fekete cirmos bújik el a lépcsők alá, elégedetlenkedve nyújtóztatja átázott tagjait.
Valahol odakint.
Valahol idebent.
A tékozló fiú szelet vet, és vihart arat.
Az éjszaka ösvényei, mint különös kapuk nyílnak meg az arra tartó vándor számára, hogy talán elérjen a messzi dombokig, hol az angyalok tanyáznak.
Pánsíp hallatszik a fák mögül, ma éjjel még a tündérek is alszanak.
Gombasipka alá bújnak, fejük alatt mohás kavics, takarójuk piros levél.
Reggel gyűszűből iszák a tejet, és nevetve kötnek tobozt a fekete cirmos farka után. Tarkabarka ruhájukban csilingelve kacagnak.

A Végtelenbe és tovább

Delírium kisasszony libbent be pille szárnyakon.
Gyertyát gyújtottam és messzi illatú füstölőt, majd múm-ot meg egy kis Kampec Dolores-t hallgatva merültem el a távoli világok tengerének morajló zúgásában.
Most Korai Öröm szűrődik ki a szobából, valahol egy magányos kutya ugatja a Holdat. A levelek zizegnek a szélben, majd alázatosan hullnak alá, hogy tarka színükkel szőnyeget formázva rejtsék el a piszkos, saras anyaföldet.
A megnyugvás, melyek a tökéletesség pillanatába fagytak, itt lebeg körülöttem s kézzel fogható akár a valóság.
A hullámverés a tenger partokon. A csillagok távoli fénye a víztükrön. Valahol messze. Ahol a madár se jár.
Elvágyódás a végtelenbe, és tovább.

Kaposvár helyett

Kaposvár helyett az iskolát választottam inkább.
Bár nem tudom, hogy F. végül is elment-e.
Eléggé húzós volt a két matek így fájó fejjel de kibírtam nagy nehezen.
Egyre több alterlány van a városban, ami üdítő jelenség a sok picsákkal teli utcák után, úgy néz ki, hogy fejlődünk, aminek nagyon örülök.
Más egyebet nem nagyon tudok írni erről a napról, néztem még Aliast ami jó, bár az akció része kiszámítható (szinte ugyan úgy zajlik minden bevetés), de egyébként szuper és fordulatos.
Az este maradék részét lehet, hogy Delírium kisasszonnyal töltöm, aki igen friss, ropogós és illatosnak tűnik.

Napsütés

Manu Chaot hallgatok, ami tökéletesen passzol a hangulatomhoz, és most tudatosult bennem, hogy ma nekem még suliba is kéne mennem.
Majd még meglátom.

Teljesen tök jól vagyok hangulatilag, élvezem a napsütést meg minden.
Csak a fejem lüktet egy kicsit.

A Kaposvári projekt meg nem hiszem, hogy megvalósul ma, mert F. sem hívott még, meg azt hiszem az anyagi hátterem sem engedi meg ezt a kiruccanást, de azért jó móka lenne. Violával meg már régóta be van tervezve a találkozás, csak mindig elkerültük egymást.
Jó most egyébként így kábán üldögélni az ablaknál és cigizni miközben tök jól süt a nap. Nem lenne most jó a szakadó esőt nézni, meg hűvös szürke őszt.

Kómás

Ettem valami kaját, de eléggé kómás vagyok, és nem érzem magamat a helyzet magaslatán.
Egyébként fura, hogy sosem szedek gyógyszert ilyenkor, csak ha beteg vagyok vagy valami.
Nem nagyon akarok rendszert csinálni a tegnapiból, de igazán jó volt.
Ádámot évekig nem láttam, és jó volt vele találkozni, meg F. se szokott gyakran ilyen állapotba kerülni, hogy felmászik egy villanypóznára.
:)

Kirakós

Próbálom összerakni a tegnap este darabjaira hullott emlékeit, de nem nagyon megy. Lüktet a fejem, és eléggé kába vagyok. Azt hiszem egy jó ideig nem iszok alkoholt. Azt a következtetést levontam megint hogy nem feltétlenül jó, ha telefon van a kezembe. Ilyenkor örülök, hogy kitöröltem a Szigeten azt a bizonyos számot, mert félre értené.
Egyébként az El Toro nevű helyen voltunk, amit klasszul kibővítettek, és ittunk három üveg bort, ami finom volt.
Volt ott egy lány (Niki) akivel utoljára a szüzességem elvesztése előtt beszéltem, és akkor adott ilyen tanácsokat meg minden (mármint akkor, régen) :)
Aztán elindultunk és kb. fura volt, mert kerékgumikat gurítottunk a főúton, meg minden. És beszéltem sokáig F. haverjával Violával de igazából nem tudom miről. Megígértem neki hogy megyek F.-el Kaposvárra de ilyen állapotban örülök, hogy a konyháig eljutok, nem hogy oda.
Huh.

Irgalmatlan

Most értemm haza.
kb. irgalmatlan részeg vagyok. sokat beszélgettem Violával aki pécsi, de Kaposváron lakik koleszba mint Beau. ha minden a terv szerint megy akkor holnap ott leszek, bár nem fűzök hozzá sok reményeket. Találkoztam F.-el meg Ádámmal akivel óvodában nagy haverok voltunk és a kkk-nak a bátyjának a csoport társa. Énekeltünk részegen Ákost meg Black Sabbathot. Picit forog s szédül a világ. F. fel mászott egy villanypóznára meg cölöpöket húzgáltunk ki a földből. Érdekes volt az este. Beszéltem violával aki sokat nevetett.

Shopping

Találkoztam Fényhozóval és megvan aminek meg kell lennie.
Előtte vagy negyed órán át beszéltük meg, hogy ki miben lesz, mint ha valami randira készülnénk vagy ilyesmi.
Valamilyen oknál fogva a Che Guevarás pólómat vettem fel és tök jól állt a fekete szövetkabátomhoz.
Egyébként iszonyat ritkán hordom, Prágában vettem pár évvel ezelőtt, mert semmi értelmes dolgot nem tudtam venni a pénzemen. Tisztában vagyok vele, hogy ez a póló nagyon divat izé (ezért hordom ritkán) de mikor vettem még csak kevés embernek volt, meg inkább legyen ilyen pólóm, mint hogy „Magyar vagyok nem turista”.
Na mindegy.

Szürkébe süppedős

Bele süppedtem ebbe a puha szürkébe, és a meleg szobából nézek kifelé.
Egész nap a múm szólt és még mindig nem untam meg, azt hiszem kiírom cd-re.
Láttam az ablakból egy kisfiút, akit négy-öt kóbor kutya követett.
Fura látvány volt.
Olvasgattam este a Mester és Margaritát, ami jónak tűnik csak most valahogy nem ez a könyv az, amit olvasni szeretnék, és semmi ötletem sincs, hogy mit olvassak helyette.
Valami Neil Gaiman könyvet szeretnék, vagy ilyesmit, csak már sokszor olvastam ami megvan tőle, és új meg nem hinném, hogy megjelenik mostanság.
:(

Hangulatosan sötét

Csak ülök a sötétben és bámulok ki az ablakon vagy egy jó órája.
Halkan szól valami szomorú, esős utcát idéző zene.
Tudod, amikor csillognak a cseppek a macskaköveken.
Kézbe veszek egy könyvet, ujjaim a megsárgult lapokon nyugszanak.
Jó érzés, még ha nem is olvasok belőle.
Aztán cigire gyújtok, és folytatom a merengést.

„Elnyel a sötétség” mondhatnám, ha most a pózőr divatgót gúnyát vettem volna fel, de nem áll és sosem állt szándékomban.
Csak vannak pillanatok, mikor nevetségesnek hangzanak ezek a nagy, gót betűs szavak.

Ez van.
Meg egy hangulatos játék, sötét zenével.
itt

Mi a fenét csinálhattam volna?

Hazafelé mentem az iskolából.
A cipőm a barna sárban csúszkált, én zsebre dugtam a kezeim a nagykabátban.
Nem azért mintha fázott volna a kezem, vagy ilyesmi. Egyszerűen csak jól esett.
Sétáltam a leveleket hullató fák alatt (van jó is abban, ha vidéken lakik az ember) és fütyörésztem magamnak csak úgy.
Igazából gondtalannak és súlytalannak éreztem ezt a napot már az elejétől fogva, és valószínűleg ezért léptem le ilyen hamar a suliból.
Nem sokat számít, úgy hiszem.
Hasznosabb dolog volt ez, mint mereven bámulni a táblát, és minden szünetben elszívni egy szál cigit.
Persze kell az is. Nem azt mondom.
De ha rám tör a mehetnék, akkor mégis mi a fenét csináljak?
Mentem. Amerre a lábam vitt.
Egyenesen. Toronyirányt.
Vagy az orrom után, ahogy mondani szokták.

Igazából nem tudom, miért írom ezt most le. Mert nem akarok kihozni ebből semmit, nincs a végén csattanó, vagy tanulság.
Egyszerűen csak hagytam, hogy vándoroljanak az ujjaim a billentyűzeten.
Mert ők is menni akartak.
És hát mégis mi a fenét csinálhattam volna velük?

;)

múm

Éppen a múm-ot (izlandi csapat) hallgatok, nagyon kellemes zene, igazából nem történt semmi érdekes.
Csak azért írtam ezt le, hogy feltehessek egy képet, amin látható az énekes lány, aki nagyon helyes.
Ki kéne költözni Izlandra.

Ma bent voltam kemény egy órán (földrajz) aztán haza mentem, mert a két lyukasórán nem tudtam mit kezdeni magammal, mert elfelejtettem könyvet vinni.
Aztán buszozás helyett sétálgattam kicsit.
Nem nagyon akarok rendszert csinálni ebből a lógásból, de azt hiszem ez még belefér. Hiányoznak innen a helyek, ahova szívesen megy le az ember, és értelmes arcok vannak. Mondjuk nem rég nyílt egy kávézó, ami jól néz ki kívülről, de ott még nem voltam, igazából nem sok reményt fűzök hozzá, bár egy kávézóba nem hinném, hogy olyan sok lenne a surmó paraszt, mint az egyéb helyeken.

Egész jó ez a múm. Tényleg.
Olyan lazulós picit, ami elrepít máshova.

Pamparam

Mezítláb csücsülök az ágyon, zenét hallgatok, meg cigizek.
Túl jó kedvem van ahhoz, hogy bemenjek matekra, szóval az első órámat kihagyom. Felhívtam Fényhozót, és azt hiszem a péntekem eléggé korrekt lesz, ha össze tudok szedni egy kis pénzt Koraira. Egyébként nincsen semmi különös. Lehet, hogy ez lesz egy jó ideig az utolsó postom, mert megint kihúzza a köcsög bátyám a netet.

Jó lett volna, ha valami normális testvérrel áld meg a sors, de nem így történt. Hát azt hiszem, erre mondják, hogy szar ügy.

Ebédre sütöttem valami húst, de nagyon oda égett, még füst szag van a konyhában, de azért meglehetett enni.

A tegnapi estén gondolkodom, hogy mi lehetett ez az egész, picit olyan volt, mint ha beflash-eltem volna, ami mondjuk nem szokatlan, ha hosszabb időre távol van tőlem Delírium. Nem volt negatív élmény, vagy valami, inkább különös.

Lesz ma még két lyukasórám, mert az angol tanár Wales-be van, vagy hol. Majd leülök valami sarokba és olvasom a Mester és Margaritát. Meg lehet, hogy beülök a Tokajba inni egy teát vagy ilyesmi.

Pamparam.

Reggeli dolgok

Fura álmaim voltak.
Kettő is. De nem tudom normálisan leírni. Az a fajta álom volt mindkettő, ami hihetetlenül részletes és kidolgozott. Elkészítettem a világ legpocsékabb teáját.
Ami nem egy jó dolog.
És raktam képeket a Hat lépés a Holdon című posthoz.

Ma rácsörgök Fényhozóra, hogy akkor most mi van, mert péntekre ígérte, hogy hív.
Nem jó ez így, de azt hiszem úgy se lesz jó.

Colorstaron jöttem rá, hogy annyira nem szeretek már alkoholos mámorban lenni. Delíriumosan sokkal jobb. Valahogy többet ad, meg nincsen fejfájás, meg ezek a szokásos szarok.
Mármint ha ilyesmi zene van, mert Kispálon jó úgy, de az ilyen zenéhez ez nagyon nem illik.

Hajaj.

Sötét van

Sötét van és remeg a kezem. Nulladik Változatot hallgatok. Egy párhuzamos világban most a barátnőm karjaiban alszom, egy másikban pedig már réges-rég halott vagyok. Hülyeség ilyenen töprengeni, de nincs jobb dolgom. Megdermedt minden odakint. A monitor fehér színű fénye ömlik az ujjaimra.
Olyan fura most ez.
Ez az egész érzés, vagy nem is tudom. Ami most elterült bennem, hogy rátaláltam.

Sötét van és remeg a kezem.
Bort innék szívesen most, vagy valami.
Nem tudom. Van bennem valami, amit ki szeretnék adni magamból, de nem jön.
Az Istennek sem.

Végül is mindegy. De azért jó lenne, ha változna most valami.
Néztem délután egy feketerigót, ahogy ugrált meg-megállva az esőben, és nézelődött a sáros udvarban. Nem érdekelte, hogy szétázik.

Nem igazán értem mi ez most.
Érzek valamit a levegőben. Valami rezgést. Nagyon különösen érzem magam.
Nem tudom elmondani.

Olyan nem idevalónak. Mintha félig átcsúsztam volna. Tudod, mint valami kis résen, vagy nem tudom.

Kimegyek, rágyújtok, és ülök a hűvösben. Nézem a füstöt, meg a csupasz fákat. Olyan mintha zuhannék már egy jó ideje. Bár nem vagyok benne teljesen biztos. Árnyékot vetek a falra, és figyelem, ahogy tükröződnek a mozdulataim. Jól néz ki.

Sötét van és remeg a kezem.

Azt hiszem, történik valami. Most, ebben a pillanatban.
Rezeg a sötétség, mint a pókháló mikor valami bogár esik bele.

Ráfolyik a monitor fénye a kezemre.
Valahol idő és tér közé csúszva vagyok.
Láttam a vizes leveleket a fák alatt. Mint valami halottak egy háborúban. A kéményekből füst gomolygott. Hallottam, ahogy sercegve ropog a tűz.
De lehet, hogy csak én képzeltem oda.

Azt hiszem teljesen mindegy.
Sötét van és remeg a kezem.

Derűre Beau-rú

Ez a nap egy nagyon semmilyen nap volt. Bámultam az esőt.
Éjjel meg Beau-val álmodtam, ami eléggé visszaadta az utolsó találkozásunk hangulatát.
Egyébként ritkán álmodok olyat, hogy szexelek, de asszem ezzel most bepótoltam, mert intenzív volt. Igazából nem értem hogy miért pont vele és miért most.
De végül is tökmindegy.

Most Cure-t hallgatok, de igazából semmihez sincs kedvem. Ebben a pillanatban szólalt meg a Boys Don’t Cry.

Nem mintha számítana.

Hat lépés a Holdon

Esős, hűvös időben a Blahán, találkoztam Hibussal és a Kazinczy-ba mentünk, sörivás meg hubertus, leülnek mások mellénk, mert nincs hely, aztán a nyolcórás indulás helyett elindulunk fél10-kor kb. Sört iszunk a padon, hideg van, hogy még a kezünk is oda fagy a dobozhoz, de nem nagyon foglalkoztat. Jön Bella, meg a nővére (tök alter) aztán ők Pótkulcsba, mi meg le a Gödörbe. Már ott vannak kkk-ék, beállunk mögéjük, látok nagyon helyes lányt nagykabátban, és belezúgok, kkk meg csinál róla fotót a kedvemért.
Megy valami zene, de nem figyelek oda, sörtiszok meg cigizek az oszlopnál, letelepszünk a földre, beszélgetni próbálunk a hangosban. Sikerül is kb. Aztán Colorstar bele kezd, vizuális ingerekkel bombáznak az audiohatás mellett.

Csuda klassz. Lenne. Azaz jó meg minden csak nem tudom. Most nem voltam rá hangolódva erre a zenére, és Delírium sem jött el, akinek minden bizonnyal sikerült is volna. Fényekben fürdetem az arcom, aztán a vége felé már belelendülök azért, ugrálok, kezeimmel a fénysugarakat próbálom elkapni.
Fekszünk Hibussal a puffokon, cigizünk, meg nézzük az embereket. Ő is belezúg valami csávóba, sőt asszem kettőbe is. Nem találom a Kabátos lányt, picit szomorú vagyok, de nem sokáig.
Elindulunk a hűvösben, sötétben, zsongó fejjel, zúgó füllel. Gyrost eszünk, az Almássyn. Jön két hangos-részeg picsa a pasijukkal. Mi meg csak ülünk a pad tetején. Aztán Hibusékhoz érünk, és bedőlünk az ágyba kb. négykor.

Délután kettőkor felkelünk, eszünk valami kaját, aztán kb. hétig fetrengünk az ágyban. Eső kopog az ablakon, Simon&Garfunkel-t hallgatunk ami kellemes. Nem nagyon akarok elindulni, nincsen nagyon erőm, de aztán mégis.
Pislogok kábán a piros hetesen, belefészkelem magamat a kabátba, mint valami meleget adó kis fészekbe, a miheztartás és a rutin megtartása végett, szemezni próbálok egy bordó bőrkabátos gótszerű lánnyal, ami össze is jön, de nem nagyon érdekel. Lecsukom a szemem. Aztán az Etele téren állok cigivel a számban. Hagyom, hogy haza vigyen a lábam, és a sárga busz.
Aztán itthon vagyok, eszek valamit, csak nézek ki a fejemből, miközben szól a Rainbow Country Bob Marley-tól. Klassz lenne Delíriummal most, de nincsen. Se híre, se hamva. De végül is tökmindegy. Aztán megunom és Noir Désirt hallgatok.

Hibusnál

Hibusnál vagyok és nagyon lefáraszt, de rendes mert csinált kaját, és most pudingot. Kb. egy órája ébredtünk fel, tegnap voltunk Colorstaron, amiről majd akkor írok ha otthon leszek.
Nem történt semmi különös a héten, de majd jobban átgondolom, és akkor lehet hogy találok valami olyat ami érdekes.
Picit álmos vagyok meg ilyesmi.

Szomorú

Jó volt kakaót inni kint, cigizés közben.
Csak úgy lenni a sötétben.
Egyedül.
Aztán valahol épp a Casablanca ment, és néztem picit, de sajnos nem tudok annyira angolul, hogy 100%-ig megértsem. Az egyik kedvenc filmem egyébként. Amikor a színészekben még hittek az emberek, mint valami istenekben vagy nem is tudom. Felnéztek rájuk. Nem úgy, mint most. Azok az emberek tényleg „csillagok” voltak. Gigásziak, hatalmasak, és ragyogtak. Most meg csak egy árucikk a sok közül. Kár hogy ennyire elkurvult ez az egész dolog itt körülöttünk. Persze ezt csak nagy általánosságban mondom.
De mégis picit szomorú ez az egész.

Azt hiszem péntekig net-telenül leszek ismét, majd írok word-be ha valami olyan van, és beírom majd az aktuális naphoz.
Ha esetleg nem találkoznánk, akkor jó hetet mindenkinek!

Bejövök

Úgy látszik bejövök a boltos lánynak, mert félre nem érthető jeleket küldött irányomban cigi vásárlás közben, és ez nem az első alkalom.
Sajnos ezzel nem sokat tudok kezdeni, mert nem igazán az én esetem. :(
Bár a helyi diszkóban külalakra simán megállná a helyét asszem.
De azért ennél többre vágyom.
Egy icipicit.

Hjaj.

Semmit mondó

Olyan semmit mondó ez a nap különben. Meg mondjuk ez a hét, meg amúgy minden mostanában. Néha kiszínezi valami koncert, vagy találkozás valakivel, de ilyenek mondjuk jobb esetben is hetente egyszer vannak. A többi nap meg ilyen szürkeség. És igazából nagyon bele lehet süllyedni ebbe az egész dologba. Próbálom persze egyensúlyban tartani ezt az egészet, hogy könyveket olvasok, és értelmes filmeket nézek a tv-be, de igazából nagyon hiányzik valami olyan közeg, ahol rendszeresen és otthonosan mozgok, bár ilyen azt hiszem utoljára az általános iskolába volt, ami nem valami szívderítő.

Szerintem sokan el sem tudják képzelni ezt az egész helyzetet. Persze most nem sajnáltatni akarom magam, hanem csak vázolom a helyzetet, amiben vagyok.
Nem akarok rinyálni, vagy valami, csak néha nagyon szűknek érzem ezt az egész környezetet, amiben vagyok, és nem igazán tudom tágítani magam körül ezeket a szürke falakat, pedig nagyon jó lenne.

Nem hinném, hogy nagyok lennének az elvárásaim az emberek iránt, egyszerűen kurvára nincsen szerencsém, így társaságilag, bármilyen suli, vagy munkahely terén. Hihetetlenül ellenszenves/semmilyen emberek vettek/vesznek körül, és picit unom már ezeket a sablon arcokat, már elnézést kérek tőlük. Nem velük van a baj, csak egyszerűen nem tudunk egymással mit kezdeni, azok a dolgok, amik engem érdekelnek, őket teljesen hidegen hagyják és fordítva is így van. Mindig rossz közegbe kerülök, ami már ennyi év elteltével kezd unalmasan elkeserítővé válni.

Bár világéletemben beilleszkedési zavaraim voltak, ami valószínűleg abból ered, hogy semmi kedvem olyan emberekhez idomulni, akik tök hidegen hagynak.
Nem tudom, talán jobb lenne ezen változtatni, és talán jobban érezném magam, bár nem hiszem.

Igazából ezen sem görcsölök már régóta, ez a probléma inkább egy-két éve volt jellemző, mikor nagyon szenvedtem emiatt, de ezt valamilyen szinten kezeltem magamban, és abszolút nem zavar már, hogy én vagyok minden helyen a kívülálló arc, akit a többiek általában le se szarnak.

Képben vagyok

Ebéd utáni szieszta. Vagy valami hasonló.
Igazából el kéne kezdenem tanulni törire, ami vicces lesz, mert csak a fele anyagom van meg hozzá. De ilyeneket inkább nem írok, mert engem sem érdekel mások ilyesfajta problémái. Tegnap volt Eleven Hold, amire egy hete el akartam menni, de nem volt hozzá hangulatom. A Pszihedelikus fesztivált viszont sajnálom, hogy kihagytam, biztos nagy élmény lett volna. Na mindegy, legközelebb biztos megyek. Azt hiszem legszívesebben most valami Korai Örömre mennék, az most pont passzolna. Jobban bejön most ez a pszihedelikus szárnyalás mint a szimpla gitár zene. Nézegetve az A38-as képeket felfedeztem magamat és F.-et az egyiken, ami azt hiszem most fordult elő. Bár tök nem lehet látni, de én tudom, hogy melyik vagyok.
:)
Felrakhatnám, de nem rakom, mert én nagyon nem látszom rajta, és elég béna kép különben is.

Feloldja

Kint gubbasztottam a padon, figyeltem az esőt, ahogy cseppjei a színes levelekre csapódtak.
Cigiztem, és volt valami üdítő hatása ennek az egésznek. Madarak ugrándoztak a kerítésen, és nem zavarta őket a szakadó eső. Jó volt mélyre szívni ezt az illatot, jó volt hallgatni a zápor kopogását a tetőn.
Kába vagyok még. Picit. De ez nemsoká oldódni fog.
Feloldja az eső.

Nosztalgikus

Volt valami jelentőségteljes abban a pillanatban, mikor tavaly novemberben ott álltam a Rókus kórház hatalmas ablaka előtt, és bámultam cigarettázva azt a hatalmas borostyánnal futatott tűzfalat. Az volt az utolsó napom, és éppen a fő épületben voltam, hogy pecséteket, és aláírásokat gyűjtsek a leszerelő lapomra. És csak álltam ott cigivel a kezemben, és akkor tudatosult bennem, hogy tizenegy hónap eltelt, és igazából nem is volt annyira rossz. Vagy inkább rosszabb is lehetett volna, nem tudom. Néztem a lábam alatt végig húzódó őszt, ami lassan már a télbe csúszott át, és egyszerűen valami szomorúság volt bennem, hogy vége van. És igazából nem nagyon tudom, hogy miért. Mint ilyenkor szokás persze megrohantak az emlékek, hogy szorongunk egy kis kabinban, és füvet szívunk egy őrrel, egy konyhás lánnyal, meg egy másik polgáris sráccal, meg amikor végig mentem fehér ruhában a betegek között, akkor utat adtak nekem, mert azt hitték, hogy ápoló vagyok, meg ahogy vittem az alkoholistáknak a bort a boltból, és megnéztek az emberek, a közös ebédjeim Csengével, akibe kicsit bele voltam zúgva, és egyszer beszélgettünk mikor kettesben ettünk, és még rengeteg apró dolog. Nem is nagyon tudom, hogy miért írom le ezt, és miért éppen most, csak valahogy eszembe jutott. Talán, mert ilyen illata volt a sötétnek akkor is, és valahogy ez feltámasztotta bennem ezt az egész dolgot.
Fura dolgok ezek.

Képmutató

Raktam fel pár képet a "boldogok legyünk" című posthoz, ami az a38-on készült. Megpróbáltam kivenni a Donnie Darkot, de egy tékában sem volt bent, ami kiábrándító. F. meg hívott éjfélkor, hogy van Delírium, de ellentmondtam, mert nem sok értelme lenne most.

Kill Bill 2

Felavattam a dvd-t és megnéztem végre a Kill Bill 2-őt, ami nagyon jó volt.
Zseniális.
Nem tudom, hogy miért sírtak rajta, hogy ez egy milyen szar film volt.

Na mindegy.

Művész-e vagy?

Kiolvastam a Szerelemről és más Démonkról-t és nagyon tetszett, bár lehetett volna még hosszabb is egy picit. Aztán most meg elkezdtem a Szerelem kolera idején-t (nem direkt olvasok olyat amiben a szerelem szó van, becsszó) aminek még az elején tartok és nem mondok véleményt.

Volt még a héten, hogy kísérek haza egy lányt, és kérdezgeti, hogy milyen művészeti ágban tevékenykedek. Én meg nézek rá nagy szemekkel, hogy ezt most miből gondolja. Aztán magyar órán, meg feltesz valami kérdést a tanár és egyből rám néz, és akkor meresztem megint a szemem, aztán persze válaszolok, de akkor is.

Ezzel kapcsolatban asszem tavaly volt a legdurvább, mikor két segg részeg arc odajön hozzám hajnal ötkor (dolgozni mentem) hogy te biztos csillagász vagy. Én meg mondtam hogy nem.
„Jó akkor irodalmár” mondta az egyik, és elmentek.

Szar szag

Szóval most van net.
Hétvégéig. De igazából nem tudom, hogy ennek a netes életnek így ebben a formában van-e értelme, de majd meglátjuk. Vett a családom egy dvd-t (csak azért sem írom hogy vettünk) és most megy valami kardos ölős, vérfröcsögős film hangosan (a Gladiátor talán). Lesz ma Pszihedelikus Fesztivál amire szerintem nem megyek, mert pénzem sincsen sok, meg Delírium sincsen már elérhető közelben, pedig jó lenne nagyon.

De amúgy semmi különös nincs velem.
Picit olyan az érzésem, hogy ülök egy színarany bilin ami kurva kényelmes, de már tele van szarva és iszonyú büdös.
Per pillanat ez ellen nem sokat tehetek, de van egy olyan érzésem, hogy jövőre már nem fogom ezt a szart szagolni. Persze ez csak ilyen képzelgés most, de fontos hogy legalább meg van az elhatározás.

Ugye?

Net-telenül

Most ebben a pillanatban nincs net, és ezt a word-be írom, hogy egyszer bemásolhassam. Ez a Net-telenség is jellemző a családom felszínes kicsinyességére, de ezt inkább nem fejtem ki hosszan, mert nincs akkora tüdő a világon, ami kifütyülhetné azt a hosszú mondatba préselt szóáradatot, amit most mondanék erről.

Nem érdekes.
Így abszolút nem vagyok képben senkinek az életével kapcsolatban, ami nem feltétlenül baj. Azt hiszem.

Ami fontos volt ez alatt az egy hét alatt, az Luca látogatása volt vasárnap este, ami nagyon kellemes és jó volt, és igazából fura is egyben, mert leginkább akkor éreztem magamat itthon mikor ő itt volt.

Egyébként csak a szokásos dolgok voltak a héten, amit ha lett volna netem biztos kifejtek, hosszú és izgalmas postokban, de így visszamenőleg feleslegesnek tartom.

Tehát nem váltottam meg a világot ezen a héten sem.
Bár nem is áll szándékomban.
Viszont kezd valamiféle terv kibontakozni előttem, ami egész jónak tűnik.

És más démonokról

„ – Az életemben az a legijesztőbb, hogy élek. - De mégis, a száműzetés változtatta át azzá a komor tekintetű, zárkózott, csendesen merengő, lomha mozgású és lassú beszédű emberré, aki volt, mint ahogy akkor fejlődött ki benne a misztikus dolgok iránti fogékonyság is, melyhez leginkább egy klauzúra cellájának magánya illett volna”
/Gabriel García Márquez/

Pakolás

Rendet raktam a szobában, és elég jó most így, bár két nap múlva ugyan olyan kupi lesz, mint ami eddig. Semmi komoly nincsen, örülök hogy süt a nap, és élvezem is amennyire lehet. Márquez-től a Szerelem és más démonokat olvasom, ami tetszik és szerencsére nem olyan kacifántos, mint a Száz év magány, ahol kb. ezer ember nevét kell megjegyezni, bár szerintem azt is elfogom, még olvasni egyszer.
Kódolatlan az HBO de egyetlen egy normális filmet sem adtak még, szóval a hétvégén nem lettem tv. függő vagy valami.
Pakolás közben rájöttem hogy kéne még egy polc a könyveknek mert nem férnek már oda, vagy a butyek szerepjátékos könyveket kéne elraknom, mert azokat már nem igen olvasom, max. tíz olyan könyv van, ami még megüti a mércét, a többi eléggé ilyen klisé szar.

Amélie

Eszembe jutott

Eszembe jutott még 1-2dolog a koncertel kapcsolatban, úgyhogy hozzá írtam kicsit. Egyébként hangulatilag még a hatása alatt vagyok ennek az egésznek, és jól érzem magam most.
Este lesz az Amelie a tv-ben. Úgyhogy ezt az érzést a film is elfogja nyújtani.
:)

Vége a nyugalomnak

Amikor kimásztam az ágyból, kinyitottam az ablakot, hogy cigizzek, és láttam vagy tíz kismadarat a fügefánkon, ahogy ugrándoznak.
Jó volt ezt látni elsőre. A napsütést meg a csiripelő madarakat.
Aztán csináltam meleg szendvicset, és kb. rendet kéne raknom, mert ma este jönnek haza a szüleim.
Ami nem nagyon jó, mert vége van a nyugalomnak.
Viszont fogok normálisan enni. Bár azt hiszem inkább a nyugalmat választanám, mint a jó kajákat.

Egyébként 2500 volt tegnap a koncertre a jegy, és belegondolva tök fura, hogy egy szaros Kispál csendes ülősre meg 2300
Mert valamivel jobb a Transglobal mint a Kispál, és ráadásul még a Másfél is ott volt.

Fura.

Hogy boldogok legyünk

Ha azt mondom, hogy a tegnap estém eszméletlenül jó volt, akkor nem is hazudok.

Kis késéssel találkoztam Zsinával a Nyugatinál, és mentünk az Íjászba. Beszélgettünk, meg ittunk sört, amit kb. a Szigeten ittam normális mennyiségben.
Kellemes volt, és az arcok se húztak le, akik körülöttünk voltak.
Jó volt látni megint.

Aztán felszállt a villamosra, én meg találkoztam F.-el, és a Cd Fű felé mentünk, ahol Delírium kisasszony csatlakozott hozzánk, melegséget hozva a hűvös estébe. Nagyon kellemes volt bent, a süppedős zöld székbe üldögélve gyümölcs teát kortyolgatva, hallgatni a zsongást. Volt ott fura felszolgáló fiú, és fura felszolgáló lány.

Eljöttünk onnan, vettünk csokit. Végig mentünk a Ráday utcán, ahol mindenki mobil telefonált. Aztán eljutottunk az A38 hajóhoz.
Ittunk kólát, és néztük az arcokat, meg bólogattunk szerényen a zenére, aztán kisebb várakozás után kezdett a Másfél, ami magában is egy külön élmény volt, és az utolsó szám a Varjú volt, és a kijáratnál kaptam Varjú-s matricát.
Vége lett a Másfélnak, és belezuhantam egy pici, csillogó szemű Bahiás lányba, akivel többször mélyen és kitartóan néztük egymást, de aztán elkeveredett valahova máshova.

Körülöttünk ilyen hippi társaság füvezett, és jó volt őket nézni, aztán feljöttek a zenészek, és akkor újból megidéztük Delíriumot. Megveregette valaki a vállam és egy mosolygós huszonéves lány kérdezte, hogy kaphat-e pár slukkot. Adtam neki, és picit remegett a kezem, ő meg megérintette a vállam, és azt mondta tök aranyosan, hogy „Nyugi”, én meg attól fogva végig mosolyogtam.
Felmászott egy indiai nő az asztalra és szitározott és úgy nézett ki, mint Sheeva.

Elkezdődött a Transglobal Underground koncert, és fantasztikus volt, elejétől a végéig. Igazából nem is lehet leírni mennyire nagyon jó volt.
Volt egy ütős srác, aki esztelenül verte a dobját, és kb. végig ugrált, meg eszelős tekintettel nézett. Az énekes lány meg hastáncolt, és nagyon aranyos volt.
Mindenki mosolygott, és teljesen átadta magát a zenének, és tényleg csak az volt ott, akit érdekelt és nem volt semmi negatív arc vagy valami.
Eddig az év koncertje simán.

Vége lett aztán, volt kb. két óra, mi meg F.-el elkezdtünk csövezni.
Elindultunk a hajóról, és a Zp.-vel szemben krétával az volt írva a járdára hogy, "Azért vannak a tündérek hogy boldogok legyünk", és ez is annyira jellemző, hogy mindig történik valami ilyesmi velünk ha együtt vagyunk Delíriummal.
Aztán vettünk kajákat a Móriczon, és elmentünk a feneketlen tóig, ott üldögéltünk, meg néztük a város fényeit, de nagyon hideg volt úgyhogy buszoztunk az Eteléig, aztán ott vettünk ropit és haza jöttünk vonattal. A vonaton füstölő illatt volt, és kellemse volt csak úgy zötyögni a meleg vagonban.

Azt hiszem ehhez a csövezés dologhoz már öreg vagyok ilyen időben, és nem nagyon csinálok belőle rendszert, mint mondjuk egy-két évvel ezelőtt.

Ettől függetlenül nagyon jó volt az egész, rég voltam ilyen jó koncerten már nagyon, és hiányzott is.